Hold az Oroszlánban

Hold az Oroszlánban

Lecsó

2014. szeptember 14. - Hold az Oroszlánban

Hozzávalók:

  • kb.: 1,15 kg paprika, jelen esetben bíbic ebből 1 db piros pritamin paprika

  • kb.: 60 dkg paradicsom

  • 25-30 dkg vöröshagyma  (ez kb. egy nagyobb darab)

  • 15 dkg bőrös zsírszalonna (amíg el nem kezdek vele dolgozni, a hűtőben hagyom, hogy kemény maradjon. Így könnyebb összekockázni.)

  • 1 evőkanál zsír (jelen esetben kacsa)

  • 1 csapott evőkanál só (nagy szemű himalája)

  • 1 csapott mokkáskanál bors (frissen őrölt)

  • 1 csapott teáskanál kalocsai édesnemes pirospaprika

  • 1 db egészben szárított erőspaprika

 

A paprikákat és a paradicsomokat bő vízben megmosom, és az edényszárítóra pakolom, hogy kicsit száradjanak. Közben megtiszítom a hagymát, a gyökér csonk és a szár csonk vonalában kettévágom, majd ennek a vágásiránynak merőlegesen vékony félkarikákra szelem, és félreteszem. A paradicsomot meg fogom hámozni, ezért a vízforralóban 1,5 liter vizet forralok, közben a paradicsomokat egy lábasba teszem, akkorába, hogy egymás mellett elférjenek. Ha a víz felforrt, ráöntöm a paradicsomokra és félreteszem. A hűtőből előveszem a szalonnát, bőrét levágom, de nem dobom ki, hiszen ezt is belefőzöm a lecsóba! A szalonnát összekockázom, úgy hogy a kockák nagyjából 0-5 és 1 cm között legyenek. Ha megvagyok, ezt is félreteszem a hagyma mellé.

 

Fontos, hogy a szalonnát közvetlenül az összevágás előtt vegyük ki a hűtőből!

Ugyanis, szobahőmérsékleten nagyon hamar puha lesz, mert megolvad benne a zsír.

 

A paradicsomokról leöntöm a forró vizet, és hideg vizet engedek rá és a legkisebbet már ki is emelem. Szárazra törlöm, kivágom a szárából maradt zöldjét, majd vékonyan bevágom a héját és lehúzom. Miutám mindegyiket megfoszotottam a szárcsonk maradványtól és a héjjától, kb. 1 cm-es kockára vágom őket és félre teszem. Most a paprikák jönnek. Egyik kezemmel megmarkolom, míg a másikkal a szárát megfogom és nem túl erősen befelé kezdem tolni, a magház irányába. Ha becsúszott, már csak ki kell emelni a kiszakad részt, mert erre a továbbiakban nem lesz szükségem :). Miután mindegyik paprikámat megszabadítottam a nem kívánatos résztől, hosszában ketté vágom őket. Ez után 4 db felet egymásra rakok és kb. 0,5 cm vastagságúra szelem őket. Mindezt olyan irányban, hogy fél karikákat kapjak. Miután a bíbic és a pritamin paprikákat is előkészítettem, végignézek a kupacokon és előveszek egy olyan méretű lábast/fazekat, amelyikben ránézésre az összes elfér kényelmesen (kényelmes alatt azt értem, hogy nem csurig van pakolva az edény, hanem kb. a ⅔-ig).

A kiválasztott lábasba teszem a zsírt és a zsírszalonnát a bőrével együtt, és közepes lángon sütni kezdem őket. Időnként megkeverem, és mikor már halvány barna színe van, ráteszem a vöröshagymát, amit addig sütök, míg üveges nem lesz. Ekkor rádobom az összevágott paprikákat (bíbic és pritamin), és alaposan összekeverem, hogy a szalonnás zsírban összeszottyad hagymából nagyjából minden paprikaszeletre jusson egy kevés. Ezután hagyom, hogy a hő hatására a paprikák is kissé összeessenek, persze időnként megkavarom, hogy lássam az állapotot. Percre pontos időben nem tudom meghatározni, hogy mikor, de amikor az eredeti mennyiség, nagyjából a ⅔-ra esik össze, jöhet rá az összekockázott paradicsom, amivel ismét összekeverem. Pár perc múlva kellemes lecsóillat lepi el a konyhámat, ekkor rádobom a sót (majd összekeverem), a borsot (majd összekeverem), a kalocsai paprikát (majd összekeverem), és a közepébe belenyomom az egészben szárított erőspaprikát. Fedőt teszek a lábasra és hagyom rotyogni, de azért 10 percenként ránézek, és megkavarom. Nagyjából a második kavarásnál megkóstolom a levét, a paprikát és a paradicsomot. Ha sótlannak érzem, sózom, bár én sótlanul főzök, így általában itt már nem szoktam utána sózni. De ha mégis sóznám, akkor a kavarás után még hagynám 5 percig rotyogni, hogy az ízek összeérjenek. És ezen a ponton késznek nyilvánítom a lecsót.

Az i-re a pontot egy friss, ropogós héjjú fehér kenyérrel lehet feltenni.

süti beállítások módosítása